9 Nyíl

Wright sikere, Ratajski összetett-3. helye, Price kilencnyilasa

2019. október 16. 14:13 - Denis Potvin

PDC Players Championship, 30. verseny – Barnsley, Metrodome, összefoglaló

Érdekes meccsekkel, és érdekes döntővel zárult a Players Championship idei szezonja. A 30. versenyt Peter Wright nyerte, éppen Krzysztof Ratajski előtt, aki az elődöntőben zseniális átlagot dobott. Továbbá éppen az előtt a lengyel előtt, akit egy nappal korábban, hétfőn azzal bombasztikus 123 fölötti átlaggal legyőzött (A képen, amikor Ratajski mutatja Wrightnak, hogy nézzen már oda, micsoda förtelmes nagyot dobott). Na, és akkor ott volt még Gerwyn Price kilencnyilasa is. Összefoglaljuk az utolsó idei PC-t.

eg5i9ktwkaaj2i1.jpg

A legjobb 128 között

Már az első körben voltak sztárkiesők, és csodálatos, száz feletti átlagok. Kezdjük az első gondolattal. Daryl Gurney 6-4-re kapott ki Berry van peertől, és egyből elbúcsúzott. SuperChin idén 23 PC-versenyen indult, a 25. versenyt megnyerte, 7. versenyen döntős volt. Glen Durrant, aki idén az Order of Meriten a top32-be került is kiesett. A búcsúzok között volt még Benito van de Pas, Robert Thornton, Vincent van der Voort, Kyle Anderson, Adrian Lewis, az utóbbi időben szárnyaló portugál Jose de Sousa is. Kilencen dobtak százas átlag felett, közülük is kiemelkedett Ian White, aki 108,0-val abszolválta a Ted Evetts elleni 6-1-es sikerét.

A legjobb 64 között

Jött az idei 44. kilencnyilas, aminek elkövetője Gerwyn price volt. A Jonathan Worsley elleni meccs első legében, dobta, 177, 180, 144. Így is lehet. A második körben elköszöntünk a World Grand Prix-döntős Dave Chisnalltól is, aki a 106,6-os átlagot dobó Andy Boultontól kapott ki 6-2-re nem érdemtelenül. John Henderson hiába dobott 92,4-es átlagot, a döntő legben kikapott a gyengébben tejesítő Barrie Bates-től. Dimitri van ven Bergh sem tudott mit kezdeni Jamie Lewis 104,1-es átlagával. Krzysztof Ratajski 102,2-es, Peter Wright pedig 104,9-es átlagot teljesített Andrew Gilding, illetve Ryan Serle ellen.

A legjobb 32 között

Egészen káprázatos meccset játszott egymással Max Hopp és Ian White. Előbbi döbbenetes, 119,2-es átlagot teljesített a 6-2-re megnyert meccsen, 13, 10, 12, 13, 11, 11 nyilas legjeivel. De Wright 111,3-as átlaga sem csúnya, igaz négyszer nem tudott kiszállóra dobni. Dammy Noppert 101,4-en, Peter Wright 109,6-on. Darren Webster pedig 106,1-es átlagon fejezte be ezt a kört.

Nyolcaddöntők

Élesedtek a csaták. Max Hopp most csak 84,7-ig jutott, ki is esett Andy Jenkins-szel szemben, Simon Whitlockot pedig Danny Noppert győzte le. Mark McGeeney nagyszerűen játszott, 101,1-es átlaga volt. Egyetlen pechje volt, hogy Peter Wright volt az ellenfele, akinek viszont 104,4-ert él, már a harmadik száz felettit ezen a tornán. A meccs az utolsó legben dőlt el, amelyet McGeeney kezdett, de nem sikerült neki a D18, Wright pedig a 48-at a harmadik tűből kidobta. Krzysztof Ratajski is nagyot meccselt, Michael Smith ellen nyert 6-4-re.

Negyeddöntők

Gerwyn Price még lökött egyet a szekerén, a kör egyetlen száz plusszos meccsén 104,2-vel verte 6-4-re Jonny Clayton. Peter Wright egy szolidabb teljesítménnyel nyert Arron Monk ellen, Ratajski pedig Jermaine Wattimena legyőzésével lett elődöntős. A lengyel a döntő legben így teljesített: 177, 177, 115, 32, 10 nyílból. Danny Nopper élte még túl a kört.

Elődöntő

Peter Wright nem kegyelmezett Noppertnek. 7-2-re nyert, bár az átlaga nem volt száz közelben. Ratajski viszont nagyot csatázott Price-szal. A lengyel 3-0-ra, majd 5-1-re is vezetett. 6-2 után viszont ébredt a walesi és megpróbálta szorossá tenni meccset, de csak 7-5-ig sikerült. Ratajskinak egy tíz, Price-nak két 11 nyilas lege is volt.

Döntő

Hosszút nem lehet erről írni mert nagyon sima lett. A kettejük hétfő, Wright 6-0-s sikerével, és történelmi átlagával véget ért meccs után ezúttal 8-1. A skót lassan lendült bele, de aztán 11 és 12 nyilas lege, 113-as kiszállója is volt. Kiválóan játszott, végül 101-es átlagot ért el. Ebben a szezonban a harmadik Players Championship-tornát nyerte meg. Július 17-e óta először nyert Pro Tourt. Ezzel 2019-re befejeződött a sorozat. Egyetlen verseny maradt ebből még a sorozat döntője. Erre a PC Oreder of Meritjének 64 legjobb játékosa jutott ki, amelynek a sorsolása a végső helyezések alapján már ismert. Itt lehet megtekinteni, ki kivel fog játszani november 22. és 24. között Mineheadben a 100 ezer fontos fődíjért. A 30 verseny alapján Gerwyn Price lett az első, James Wade és Kirzysztof Ratajski előtt. A lengyel előtt le a kalappal. Komolyan vette, és komolyan is szerepelt a sorozatban, igazi klasszis játékos lett belőle.


kepkivagas_2.PNG

eg7tmdewwaabf5h.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9915225946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása