Jó szokásunkhoz híven folytatjuk a Magyar Darts Liga eredményeinek közlését. Ugyanakkor szomorú kötelezettségünknek teszünk eleget azzal, hogy bejelentsük – amit már korábban is megtettünk –, hogy határozatlan ideig szünetel ez a kiválós sorozat, amelyben régiókban mérhetik össze tudását a játék igazolt és amatőr szerelmesei.
Szóval, egy időre vége. A Magyar Darts Szövetség napokban közölte, hogy a világot átölelő, halálos áldozatokat követelő koronavírus miatt, határozatlan ideig nem rendez országos bajnoki fordulókat, ezekkel együtt a MDL-fordulók megrendezését is betiltja.
Öt versenyünk maradt az elmúlt az elmúlt héten, és ki tudja, mikor lehet majd a következőt megrendezni. Addig sem fogunk a témában pihenni, és saját statisztikai rendszerünkkel fogjuk kiszámolni az egyes régik pontos állását (hibalehetőséget azért fenntartjuk :)).
Az öt helyszínen megint nagyon szép számú játékoscsapat vett részt, hiszen összesen 151-en neveztek. A Pestszentimre rendezésében (utólag a Wekerlére irányított) a torna 39 nevező vonzott. A héten egy videóra is bukkantunk, ezen pedig a győri döntő két résztvevője, Rucska József és Németh Norbert látható:
A jövő héten akkor ranglistákat fogunk számolni, reméljük az élet hamarosan visszatér a saját medrébe, mindenki egészségesen jön majd a következő versenyekre. Továbbra is arra buzdítunk mindenkit, hogy saját versenyérő küldjön képet nekünk, vagy ossza meg a facebook-odalán. Vigyázzatok magatokra.
Március 10., Pestszentimrei Sport Kör (Közép-Magyarország, 39 induló): 1. Takács Gábor (Prince of Darts), 2. Jehirszki György (Tököl), 3. Molnár Dávid (Wekerle) és Végső János (Pestújhelyi SC).
Március 11., Partiscum Darts Club (Dél-Kelet Magyarország, 31 induló): 1. Takács Szilveszter (Revans DSE), 2. Halász Levente (Revans DSE), 3. Horváth Imre (Tótkomlós) és Németh Szabolcs (Partiscum DC)
Március 11., Szombathelyi Darts Club Sport Egyesület (Nyugat-Dunántúl, 20 induló): 1. Budavári Zsombor (Körmend Darts), 2. Kámán Lehel (Szombathelyi Darts), 3. Csóka András (Szombathelyi Darts) és Major Nándor (Kaposvári Darts).
Március 12., Club 501 Sportegyesület (Közép-Magyarország, 33 induló): 1. Végső János (Pestújhelyi SC), 2. Jagicza Gábor (Prince of Darts), 3. Izsák Gábor (DÖ-MIK) és Lakatos Gergely (Smile DC)
Március 12., Győri Darts Club Sportegyesület (Észak-Dunántúl, 28 induló): 1. Rucska József (Győri DC), 2. Németh Norbert (MÁV Előre), 3. Perle Gyula (Sport-Hotel DK) és Tamás Péter (MÁV Előre).