A holland sztár hátsérülése után a múlt heti Premier League-fordulót és a UK Opent is kénytelen volt kihagyni. Most a saját honlapján jelezte, minden bizonnyal ott lesz Glasgow-ban, a PL hatodik fordulójában. Persze, Peter Wrightról is beszélt, viccelt is vele.
Épp egy hete jött a hír, hogy hátsérülésre hivatkozva nem tud elindulni a versenyeken. Azóta egy intenzív kezelésen esett át, amely a jelek szerint szerint megtette áldásos hatását.
"Ez csak egy kisebb hátsérülés volt olyan, amilyen bárkivel megeshet. De azért óvatosnak kellett lennem. Szívem azt mondta menjek játszani, mert imádok játszani. De végül az agyamra, és leginkább orvosokra hallgattam, akik pihenést írtak elő. Most úgy érzem, minden rendben van és ott lehetek Glasgow-ban."
Michael van Gerwen éppen azt a UK Opent is kénytelen volt kihagyni, amelyben az elmúlt két évben ő nyert. Mindkétszer az a Peter Wrightot győzte le, aki most a holland távolléték kihasználva ért el történelmi sikert.
"Nagyon szeretnék gratulálni neki, hogy megnyerte az első nagy TV-s címét. Azt hiszem megérdemelte, de azért mondtam neki, ne szokja meg. " - mondta még viccesen Gerwen.
Csütörtökön egyébként Kim Huybrechts ellen fog pódiumra lépni, a James Wade elleni elmaradt meccsét pedig majd március 23-án, Manchesterben pótolja.
betway Premier League Darts - 6. forduló - március 9., csütörtök
Helyszín: SSE Hydro Arena, Glasgow
Párosítás:
Adrian Lewis - Phil Taylor
James Wade - Peter Wright
Kim Huybrechts - Michael van Gerwen
Jelle Klaasen - Raymond van Barneveld
Dave Chisnall - Gary Anderson