9 Nyíl

MvG: Három a holland igazság - plusz egy a ráadás

2018. május 18. 14:00 - adam_f

2018 Unibet Premier League of Darts - O2 Arena, London (értékelések)

Egy káprázatos csütörtök estén vagyunk túl, ahol újfent bizonyítást nyert az a tétel, hogy a holland világelsőt szinte lehetetlen megszorítani. Michael van Gerwen zsinórban harmadszor, karrierje során pedig negyedik alkalommal emelhette magasba a Premier League trófeáját, hozzátéve azt, hogy mindezt két, nagyon komoly találkozó előzött meg, ahol sem Rob Cross-nak, sem pedig Michael Smith-nek nem volt sansza még arra sem, hogy megszorítsa MvG-t. Jár a respekt persze Smith-nek is, aki második PL-idényében rögvest a fináléig jutott, s persze ne feledkezzünk el Rob Cross-ról sem, aki első profi idényében rögtön az elődöntőig vezérelte magát. A skót Gary Anderson pedig egy eléggé rapszodikus tizenhat hetet tudhat maga mögött, legalábbis a teljesítményét tekintve. Zárjuk tehát azzal a Premier League idei évadát, amivel minden tudósításunkat szoktuk, azaz lássuk, hogy miként értékeltek a döntő este résztvevői. 

vangerwen_pllondon_600r.jpg

MICHAEL VAN GERWEN (NED) - aki negyedik alkalommal lett a Premier League legjobbja

"Azt hiszem, hogy fantasztikusat játszottam, talán a valaha legjobbat - kezdte MvG az értékelését. Bár nagyon meg kellett dolgoznom a győzelemért, ezért is próbáltam valami extrát is belecsempészni. Meg akartam dönteni a rekordot, és csak egy hajszálon múlott, hogy sikerüljön. Nagy nyomás alatt voltam, de úgy gondolom, hogy sikerült felülkerekednem és elértem a megérdemelt sikert. A legjobbamat kellett adnom Michael (Smith - a szerk.) ellen, mert most már ő is egy a nagyfiúk közül. Sokat jelent számomra ez a győzelem, mert rengeteg munkám volt ebben a tizenhat hétben, és persze nagyon jó érzés újra megnyerni ezt a címet."

smith_pllondon_600w.jpg

MICHAEL SMITH (ENG) - aki második PL-szezonjában maradandót alkotott

"Szeretnék köszönetet mondani a rajongóimnak és mindenkinek, aki támogatott. Michael (van Gerwen - a szerk.) ma túlságosan is jó volt. Próbáltam ugyan a legjobb játékomat adni, de ezen az estén ez sem volt elég. Még 8-2-es hátránynál is igyekeztem megnyerni a játékomat, és miért ne tettem volna, hiszen az év elején még ott voltam, hogy feladom az egészet. Inkább vissza fogok térni jövőre, még jobban odateszem magam és megnyerem a címet."

ROB CROSS (ENG) - akinek kissé melléhordtak a nyilai ezen az estén

cross_pllondon_600q.jpg

"Azt hiszem kissé elfáradtam már a mérkőzés elején. Az első nyilaim valahogy nem sikerültek az est folyamán, ez pedig elég nagy lehetőségeket adott Michael (van Gerwen) számára, aki élt is velük, és azt tette, amihez a legjobban ért. A Premier League nagy tanulságokkal szolgált nekem, és biztos vagyok abban, hogy jövőre még jobb leszek - persze, ha bekerülök a csapatba. Ez még csak a kezdet volt nekem, ennél még többet kell nyújtanom a következőkben, de tudom, hogy hamarosan újra jó leszek majd."

GARY ANDERSON (SCO) - akinek újabb egy évet kell várnia a lehetőségre

anderson_pllondon_600q_0.jpg

"Michael (Smith) nagyon jól játszott és megérdemelte a győzelmet. Ahhoz képest, ahogyan ebben az évben ment a játék, örülök neki, hogy idáig sikerült eljutnom. Voltak jó és kevésbé jó periódusaim, de összességében véve elégedett vagyok az ezévi teljesítményemmel." 

Emlékeztetőül pedig íme, a döntő lőlapja:

gerwen-smith.PNG  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1013967810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása