Phil Taylor vs. Raymond van Barneveld (PDC World Darts Championship, 2007)

A nyolcadik részben ismételten egy olyan döntőről szeretnék írni, amelyet előszeretettel vesznek elő újra és újra a klasszikus darts mérkőzések közül.

Azért is, mert egy olyan valaki győzött a végső összecsapáson, aki még csak 2006 február óta volt tagja a PDC szervezetének, de márciusban már bevágta az első kilencnyilasát Peter Manley-nek a Premier League-ben.

Persze, ezt a későbbiekben megfejelte még néggyel.

Viszont ezt a döntőt tutira nem felejti el egyikük sem, amíg ezen a Földön él és mozog, valamint azok sem, akik ott voltak, és látták ezt a két embert játszani a purfleet-i Circus Tavern színpadán, 2007. január 1-én, ahol ez volt az utolsó világbajnoki döntő, mivel a következő évi világbajnokság már Londonban, az Alexandra Palace-ban került megrendezésre.

E sorok írója nagy szerencsében részesült azzal, hogy éppen akkortájt vezették be hozzájuk a kábeltévét, így ő már a Sport 2 csatornáján nyomon tudta követni a döntőt, magyar szinkronnal. Mégis csak érthetőbb és élvezhetőbb volt így, mintha angolul figyelte volna a közvetítést.

Nem beszélve arról, hogy ezt az estét az akkori két legjobbnak számító bíró, Russ Bray és – az azóta már nyugdíjba vonult – Burce Spendley dirigálták.

A két játékos pedig, akik oroszlánrészt vállaltak abban, hogy nekünk, nézőknek szintén felejthetetlen maradjon ez a 2007. évi Újév: Phil „The Power” Taylor, és Raymond „Barney” van Barneveld!

Első körben nézzük meg tehát, hogyan is jutottak el ők ketten a döntőig:

Phil Taylor – tizenháromszoros világbajnokként és második kiemeltként – az első fordulóban osztrák ellenfelet kapott Anton Pein személyében, és laza 3-0-val ment tovább a következő körbe, ahol az ír Mick McGowan-t is nagyon simán verte 4-1-re, majd a harmadik fordulóban Chris Masont is sikerült lenullázni (4-0), hogy a negyeddöntőben a szintén angol Darren Webstert is könnyedén elintézze (5-1), utána pedig az elődöntőben Andy Hamiltont mosta le 6-0-val.

Raymond van Barneveld – négyszeres BDO-világbajnok és harminckettedik kiemelt, aki ebben az évben (2006) csatlakozott a PDC-hez, miután az év elején elvesztette Jelle Klaasen ellen a BDO döntőjét – az első körben az ausztrál Mitchell Clegg ellen nyert 3-0-ra. A második fordulóban – hatalmas meglepetésre – elbúcsúztatta az első kiemelt Colin Lloyd-ot a további küzdelmektől (4-3), utána pedig honfitársa, Rico Vonck ellen simázott, 4-0-val. A negyeddöntőben 5-0-ra győzte le az angol Alan Tabern-t, az elődöntőben pedig a szintén szigetországi Andy Jenkinst ütötte ki 6-0 arányban.

E tények ismeretében mindenki le tudta vonni a következtetést: iszonyúan jó mérkőzésre lehet számítani ezen az estén (hét nyert szettig, szettenként három nyert legig).

És milyen igazuk lett azoknak, akik ezt jósolták.

Bár ez a döntő is úgy kezdődött, mint ahogy általában azok a döntők, melyeken Phil Taylor játszott. Eredetileg ő kezdte volna a döntőt, de élve a szabályok adta lehetőségekkel, átadta a kezdést a hollandnak. Lovagias gesztus volt, de nem vált Barney előnyére, ugyanis Mr. Power simán nyerte az első két szettet, ráadásul mindegyiket 3-0-s legaránnyal, esélyt sem adva Barneynak (meg kellett mutatni, ki az úr a háznál, elvégre mégis csak ő volt a címvédő). A hollandnak egy(!) lehetősége volt ebben az időben, hogy 167-ről kiszálljon. A t20 és a t19 megvolt, de a bullra hibázott, így nem tudott kiszállni. Barney a harmadik szettben tudott először játékot nyerni, a kilencedik leget tudta behúzni egy 14 nyilas játékkal, viszont azt a szettet is Taylor nyerte, így laza játékkal 3-0-ra ment az angol az első etapban.

A következő felvonásban van Barneveld kezdett jobban. Elsőként simán behúzta a negyedik szettet, 3-0-ra (ebben a körben dobta meg a vb legmagasabb kiszállóját, egy 170-est), majd szoros küzdelemben, hátrányból feljőve – többek között egy 129-es kiszállónak köszönhetően – 3-2-re nyerte az ötödik szettet, így máris 3-2 volt az állás.

Taylor azonban nem nagyon ijedt meg a holland feltámadásától, és rögvest vissza is állította a kétszettes különbséget, mégpedig egy 3-0-s sikerrel (4-2), ám tartósan elhúzni nem tudott, mivel Barney a következő szettben azonnal visszadobta, ugyancsak 3-0-val, így megint csak egy szett volt a hátránya.

Taylor itt még tudott újítani, és egy 3-2-es szettel megint kettőre növelte az előnyét a hollanddal szemben, ám innentől kezdve csak Barney volt a színpadon, senki más. A hatalmas hollandus nem fukarkodott a 100 feletti, valamint a 180-as dobásokkal, és zsinórban három szettet behúzva (3-0, 3-1, 3-2) már ő vezetett 6-5-re az összesítésben, és egy szettnyire került attól, hogy első PDC-s évében máris megnyerje a vb-címet.

Az angol ekkor megemberelte magát, összeszedte a gondolatait, és 2-1-es hátrányát megfordítva 3-2-vel behúzta a tizenkettedik szettet, így 6-6-ra egyenlített, és döntő szettet tudott kiharcolni.

Senki nem gondolta volna, hogy a magabiztos 3-0-s vezetés után még a tizenháromszoros világbajnoknak kellett kapaszkodnia ahhoz, hogy végül döntő szettre tudja menteni a mérkőzést.

De végül csak sikerült neki, így azzal a tudattal vághattunk neki az utolsó szettnek a világbajnokok csatájában, hogy mindenképpen dűlőre fogják vinni a dolgot, és itt ma valaki a csúcsra ér. De vajon ki lesz az? Taylor, akinek ez lehet a tizennegyedik sikere, vagy Barney, akinek ez lehet az első?

A választ a világbajnokság és a döntő utolsó szettje tartogatta.

Az első legben Barneveld egy gyönyörű 12 nyilas játékkal ragadta magához a kezdeményezést (1-0), amire Taylor gyorsan reagált is, és 32-ről egyenlített (1-1). A következő játék megint a hollandé lett egy dupla 4-es kiszállóval (2-1), és a negyedik legben már megvolt az esélye arra, hogy 120-ról el is döntse a vb-t, ám a harmadik nyila a dupla 20 felett csapódott be, Taylor pedig innen már nem hibázott, hanem bedobta a 40-et, így egyenlített, és innentől kezdve már két leggel kellett nyerni ahhoz, hogy valaki behúzza az összecsapást.

Az ötödik leget megint csak Barneveld nyerte, így ő került közelebb a győzelemhez, ám a következő játékban megint kétszer hibázott a dupla 20-ra, egyszer pedig a dupla 10-re, így Taylor dupla 8-ról egyenlített (3-3).

A következő sorozatban Barneveld egy 180-al kezdett, ezzel pedig akkora előnyre tudott szert tenni, ami kitartott egészen a leg végéig, amit végül dupla 8-al abszolvált, így megint a holland vezetett, de nem sokáig, mivel Taylor a nyolcadikat dupla 4-el hozta, míg Barney nem tudott 36-ról kiszállni. 

A kilencedik legben mindketten 180-al indítottak, ám megint csak a hollandnak jött ki kedvezőbben a lépés, és dupla 10-ről behúzta a játékot, ám Taylornak még erre is volt válasza, egy dupla 16-os kiszállóval, és ezzel következhetett a hirtelen halál.

A hirtelen halálban bullra dobással döntötték el a kezdést. Taylor dobott először, a sima bullt találta, ám Barneveld bent hagyatta a nyilat, és voltaképpen Taylor nyilának segítségével bedobta a duplába a sajátját, így a holland kezdhetett.

Barneveld 100-al kezdte a leget, amire Taylor 180-al válaszolt, így előnybe került. Barney azonban 180-al reagált erre, míg Taylor erre csak 40-et tudott dobni. A harmadik sorozatban a holland 105-öt, Taylor pedig 133-at dobott, így Barneveld 116-ról dobhatott kiszállóra. A következő körben Barney megdobta a tripla 20-at és a 16-ot, de a duplát hibázta, így Taylornak megvolt az esélye, hogy 148-ról dobjon, de csak 58-at tudott, így 90-en maradt, a holland pedig innen már nem hibázott. 40-ről, első nyíllal kiszállva 6-5-re megnyerte a szettet, ezzel pedig behúzta profi pályafutása első PDC világbajnoki címét.

Káprázatos, fenomenális, sőt kolosszális egy meccs volt, az biztos.

Ha a statisztikákat megnézzük, bőven alá tudjuk támasztani ezeket a jelzőket. Barneveld földöntúli módon játszott ezen az estén. 100,93-as átlagot dobott, összességében pedig 96,15-ös tornaátlagot produkált. Emellett 21 darab 180-ast hintett, így ezzel együtt ő dobta meg a vb legtöbb maximumát (51). Taylor sem volt rosszabb, mint a holland. Átlagát tekintve 100,86-ot ért el a döntőn, összesen pedig az egész tornán 102,26-os átlagot dobott. A döntőben 10 darab 180-ast szórt, így összességében 28 darabbal a harmadik legtöbb maximumot dobta meg.

Barney teljesen a mérkőzés hatása alatt volt még a vége után is. „Nem hiszem el – nyilatkozta. 3-0-nál még arra gondoltam, hogy egy leget sem tudtam behúzni ellene. Phil nem hagyott ki semmit sem, megállíthatatlan volt, és végig nyomás alatt tartott. Talán ma én voltam a jobb játékos, de ettől függetlenül nagyon szeretem őt, és az, amit ezért a sportért tett, az egyszerűen hihetetlen.”

Taylor sportemberként vette tudomásul, hogy ez már a harmadik olyan döntő, amikor neki kell kezet nyújtania ellenfelének. „Az utolsó legben, amikor 180-al kezdtem, azt hittem, meglehet. De ő mégis visszajött. Rengeteg tartaléka volt, míg én már nagyon fáradt voltam, és nem tudtam leküzdeni az utolsó akadályt. Mégis azt kell, hogy mondjam, ez volt a legnagyobb döntő, amit eddig játszottam. Jobban jött ki ő a végén, és sportszerű sikert aratott.”

Ezen az estén tehát egy új csillag tűnt fel a PDC egén, aki még a mai napig is meghatározója a professzionális darts világának.

Azért arra kíváncsi leszek majd, hogy Barney a PDC-s pályafutásának tízéves évfordulóját vajon egy újabb vb-címmel fogja-e megünnepelni?

Ez volt a sorozat nyolcadik része, a további hetet is érdemes elolvasni, akinek még nem sikerült. íme:

1. rész: Ted Hankey vs. Ronnie Baxter (BDO-világbajnokság, 2000)

2. rész: Wayne Mardle vs. Phil Taylor (PDC-világbajnokság, 2008)

3. rész: Martin Adams vs. Michael Van Gerwen (BDO Winmau World Masters, 2006)

4. rész: Anasztaszija Dobromiszlova vs. Vincent van der Voort (PDC Grand Slam of Darts, 2009)

5. rész: James Wade vs. Robert Thornton (PDC World Grand Prix, 2014)

6. rész: Gary Anderson-Phil Taylor (PDC-világbajnokság, 2015)

7. rész: Martin Adams-Phil Nixon (BDO-világbajnokság, 2007)