9 Nyíl

Rob Cross világbajnoki formában kezdett

2018. december 14. 00:16 - matyi96

PDC WilliamHill World Darts Championship 2019 - Alexandra Palace - első nap (összefoglaló)

Igen, igen, igen!!! Elkezdődött! Itt olvashatjátok a nap összefoglalóját, Jeffrey de Zwaan-ról, Jan Dekker-ről, Lisa Ashton-ról, és a többiekről! A nevek mellett a játékosok nemzetiségét, valamint a világranglistán elfoglalt helyét tüntettük fel.

rob-cross-898495.jpg

Jeffrey de Zwaan (holland, 44.) - Nitin Kumar (indiai, -) 3-0 (3-0; 3-2; 3-1)

Jeffrey de Zwaan több versenyen is felkeltette magára a figyelmet remek teljesíményével, így mondhatni egészen jó formában várhatja a Nitin Kumar elleni mérkőzést. Nitin Kumar-ról viszont sok információnk nincs, de járt már ő is PDC színpadon, egészen pontosan 2015-ben a World Cup of Darts-on. Idén pedig ő nyerte meg a PDC indiai kvalifikációját. 

Megilletődve kezdte a mérkőzést az india, Jeffrey pedig magabiztosan. Minden mozdulatán, gesztikulációján látszott, hogy ezt a mérkőzést rövidre szeretné zárni, persze a megfelelő odafigyeléssel és tisztelettel. Ennek fényében a világbajnokság első szettjének nagyon hamar vége lett. A holland ifjú simán behúzott három leget, válasz nélkül. Érkezett egy tizenhét nyilas, majd két ötkörös, tehát viszonylag erős játékot produkált. 

A második szettben azért már otthonosabban mozgott az indiai, és lehetőségei is adódtak. Ki is használta ezeket, de igazából, amikor nagyon kellett volna rendre meginogott, rosszul dobott. De Zwaan ellen pedig ez nem megengedhető, nem csak neki, hanem bárki másnak sem. Az is észrevehető volt, hogy Jeffrey ebben a szettben a saját kezdéseire koncentrált leginkább, de így is az ő hibáinak is köszönhetően tudott kettő leget is megnyerni az indiai. Amikor kellett, Jeffrey elhelyezett egy tizenötnyilast, amivel behúzta a második szettet is.

Igazság szerint a harmadik játszmában sem volt sok kérdés, ahogy az egész mérkőzésen sem. Az indiai játékosnak már az óriási eredmény és élmény, valamint siker, hogy itt volt a világbajnokságon. Ez minden dartsos álma. Azt sem mondanám, hogy szégyent vallott. de az tény, hogy a nagyjából 78-as átlaga nem túl izmos. De Zwaan rutinból hozta ezt a mérkőzést. Egy leget még bezsebelt az indiai játékos a harmadik szettben, de a holland titán simán hozta, az eddigiektől gyengébb játékkal ezt a részét is a mérkőzésnak, amivel tovább is jutott.

dezwaan_india.jpg

Összegzés: 

Jeffrey de Zwaan 91,18-os átlagot ért el, amit igazából a harmadik szettnek köszönhet. A második szett végén csípte a százat, de az utolsó játszma nem sikerült túl erősre. Olyannnyira nem, hogy a legjobb játék tizenhat nyilas volt, de akadt huszonegy és huszonnégy nyilas is. Kiszállókban fontos, hogy jobban teljesítsen a jövőben a holland. Nitin Kumar érzésem szerint nem azt hozta, amit valójában tud, bár nem láttam még játszani. Szégyent nem vallott, de egyelőre ez a játék nem elég egy világbajnokságon a továbbjutáshoz. 

Martin Schindler (német, 46.) - Cody Harris (új-zélandi, 149.) 2-3 (3-1; 1-3; 0-3; 3-1; 1-3)

Martin Schindler és Cody Harris összecsapása nem az egyértelmű kategóriába tartozik. Hiába van több tapasztalata Schindler-nek a PDC-ben, a játéka elég ingadozó. Cody Harris-nek nincs annyi PDC rutinja, mint riválisának, de láttuk már őt meggyőző teljesítményt nyújtani több ízben is.

Hiába kezdte jobban a meccset a német "Fal", Cody Harris szépen reagált a breakre. Hozzáteszem nem volt magas színvonal az első szettben, Schindler-től mindenképp többet várt a publikum. Harris hozta a szintjét, a közel 90-es átlagot, bár tud ennél jobbat is. Schindler az első legben 82-ről szállt ki, majd ezt követte zsinórban három leg Cody Harris-től. Az utolsó leg kimondottan szépre sikeredett, 220 pontra dobott egy száznyolcvanast, majd elsőre, tizenharmadik nyíllal megoldotta a szettet az új-zélandi.

A szünet után azért már magasabb fokra kapcsolt a német srác, tudta ő, hogy kevés lesz az a teljesítmény, amivel elkezdte a meccset. Ennek köszönhetően a szett is az övé lett, 3-1 arányban. Harris tartotta a szintet, amit elkezdett, kicsit feljebb tornászta az átlagát, míg Schindler majdnem tíz pontnyit javított az övén. Nem meglepő, hiszen ebben a játszmában dobott egy tizenhárom nyilast, valamint két tizenöt nyilas leget. Válaszként csupán egy huszonegy nyilas érkezett Harris-től, amivel ugyan egyenlített, de aztán Schindler nem kegyelmezett. 

A folytatás sem hozott óriási színvonalat, Harris a meccs végéig tarotta azt a szintet, ahogyan az elejétől kezdve játszott, Schindler pedig bármennyire is erőlködött, nem jött össze neki. A harmadik játszma tükörsimán (0-3) az új-zélandié lett, pedig olyan óriási iramot nem dikált. 

Szünet innentől kezdve nem volt, Schindler-nek rögtön reagálnia kellett a nullára vesztett szettre. A reagálás jól sikerült, Harris ugyan dobott egy tizenhárom nyilas leget ebben a szettben, de többre nem futotta (csak egy besokallásra 134-nél) tőle. A német tehetség jól élt a lehetőségivel és 3-1-gyel elhozta ezt a szettet. 

Jöhetett a döntő játék, amit Cody kezdett. Ha nehezen is, de hozta a kezdését egy gyengécske tizenkilenc nyilassal. A választ egy huszonegy nyilas formájában érkezett a némettől. Ekkor Harris szintet lépett és dobott egy ötkörös leget, amivel nagy előnyre tett szert lélektanilag. Schindler a meccsben maradásért dobott, de nagyon rosszul kezdett. Próbált javítani a hibáin, de már késő volt. Harris előbb élt le kiszállóra, majd 104 pontról ki is szállt egy parádés kiszállóval. 

Összegzés:

Martin Schindler mélyen tudása alatt játszott, nem tudta átlépni saját maga árnyékát. Cody Harris hozta azt az alapot, amit ő tud. Közel 90-es átlag, mondhatni megfelelő kiszállózással. Ez ellen a Schindler ellen az elégnek bizonyult. Bukott a papírforma, de ahogy azt a bemutatóban már írtuk, közel sem akkora meglepetés ez az eredmény.

cody_harris-schindler.jpg

Jan Dekker (holland, 43.) - Lisa Ashton (angol, BDO - női 5.) 3-1 (0-3; 3-0; 3-2; 3-1)

A mérkőzés esélyese Jan Dekker volt, ezzel természetesen nem lenézve a nagyszerű és fenomenális Lisa Ashton-t. Egyébként én nem tartottam elképzelhetetlennek a meccs előtt, hogy Ashton ne tudna meglepetést okozni. Tudni kell róla, hogy már játszott a PDC mezőnyében, a Development Tour-on egy szezont, ráadásul nem is rosszul. 

HÁT EZ MI VOLT??? Lényegtelen, hogy mi lesz a meccs vége, Lisa Ashton akkora szettet tolt, hogy nincsenek rá szavak. Úgy állva hagyta Dekkert, hogy komolyan mondom öröm volt nézni. És elnézést Dekker, de ez most nem rólad szól. Lisa az első szettben: tizenöt, tizenöt, tizenkét nyíl. Láttunk már tőle ilyet, de ez... A végén persze 121-ről Bull-lal szállt ki.

A második szett fordítva sült el, mint az első, Jan Dekker viszonylag simán, bár nem annyira simán, mint Lisa az előbb, de megnyerte 3-0-ra a szettet. Lisá-nak akadtak lehetőségei, tartotta a lépést Dekker-rel, egy kicsit nagyobb odafigyeléssel akár jobban is elsülhetett volna a dolog számára. Dekker egyébként feltűnően ideges volt, legalábbis a dobások és legek megnyerése utáni örömökből csak erre tudok következtetni...

Szépen lassan átvette az irányítást Dekker, legalábbis a harmadik szett legelején úgy tűnt. Gyorsan elhúzott 2-0-ra, de Lisa Ashton nem az a figura, aki csak úgy feladja. Ki tudott egyenlíteni, hogy aztán esélye legyen behúzni ezt a szettet, de végül sokak bánatára nem sikerült neki. 

Ashton egy breakkel kezdett a következő játszmában, így felcsillant a remény számára, hogy van még keresnivalója. Szépen is dobott, de aztán Dekker kiszúrt egy gyönyörű 101-es kiszállót, amivel kiegyenlített a szettben. Ez talán megviselte egy kicsit Lisát, mert a következő két legben már nem igazán volt partiban Dekker-rel. Így Jan Dekker végül hozta a kötelezőt, megverte Lisa Ashton-t.

Összegzés: 

Azért az első szettért megérte várni egészen egy évig. Káprázatos volt látni, ahogy Ashton szórta a triplákat, és a száz feletti kiszállókat. Dekker átvette a kezdeményezést, de Lisa egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, sőt átlagban egészen az utolsó két legig Dekker felett járt. Szubjektív vélemény (!!!): Olykor azért nem értettem, hogy Dekker miért játssza az agyát, egyáltalán nem dobott kimagaslóan, mutatja ezt az is, hogy még a 90-es átlagot sem érte el. 

dekker-ashton.jpg

Rob Cross (angol, 2.) - Jeffrey de Zwaan (holland, 44.) (0-3; 3-2; 3-1; 3-1)

Sokan féltették ettől a mérkőzéstől Rob Cross-t, úgy gondolom jogosan. Hiszen Jeffrey de Zwaan kiváló játékos, Rob Cross pedig idén olykor nagyon meggyőző, olykor pocsékul dob. 

Jeffrey kezdett és jó gyorsan meg is nyerte az első szettet. Ha az első szett alapján kellene megítélni a mai Rob Cross-t, az nem a nagyon jó formában lévő Cross lenne. Bár hozzá kell tenni, hogy a holland dobott egy 107-es átlagot a három leg alatt, amit megnyert, viszont Cross sem dobott gyengén, de az a 10 pontos különbség sok volt most.

A második szettben Rob Cross megmutatta klasszisát. Jeffrey pedig ott folytatta, ahol abbahagyta. Szórta a tömeget, jöttek a kiszállók is, azonban Cross most magasabb szintre kapcsolt és a kezdéseivel rendre jól operált. Volt egy tizennégy, egy tizenkét és egy újabb tizennégy nyilas óriási nyomás alatt. Óriási nyomás alatt, ugyanis Jeffrey ott volt a nyakán, amikor kidobta Cross a 96-ot, és ha nem dobja meg a világbajnok azt a kiszállót, akár óriási bajba is kerülhetett volna.

A folytatásban semmi sem változott, de Zwaan tolta, ami a csövön kifért, Cross pedig követte, amit látott. Magyarul: ment az adok-kapok. A harmadik szettben 2-0-ás Cross vezetés után jött a szépítés Zwaan-tól, de a következő legben újra Cross oldotta meg először az 501 pontot, ráadásul egy gyönyörű 121-es kiszállóval, úgy, hogy Jeffrey tíznyilas lehetőségen várakozott... 

A  negyedik, egyben utolsó játszmában Jeffrey az életben maradásért játszott, rögtön kezdett is egy tizenkét nyilas leggel. Mint később kiderült, ő ezzel búcsúzott a világbajnokságtól, ugyanis Cross jött egy tizenöt nyilassal, majd egy tizenhárom nyilassal. Az utolsó legben meg volt az esélye de Zwaan-nak, de nem élt vele, nem dobta be a duplákat. Cross köszönte szépen és megnyerte a mérkőzést.

Összegzés: 

Kijelenthető, hogy Rob Cross világbajnoki formában játszott ma, bátran merem ezt mondani, mert egy 106,09-os átlagot dobó Jeffrey de Zwaan-t tudott megverni 3-1 arányban. Mindig a legjobbkor jöttek a jó kerekítések, vagy a gyönyörű kiszállók. Ráadásul a kiszállókat rendre óriási nyomás alatt oldotta meg Cross, szóval tényleg nagyon egyben volt ezen a meccsen.

 

Szólj hozzá!

Gary vagy Michael? Tényleg kettejük között fog eldőlni?

2018. december 12. 10:31 - matyi96

PDC WilliamHill World Darts Championship 2019 - A kiemeltek

Utolsó részéhez érkeztünk a játékosok bemutatásához, jöjjön a legjobb nyolc! Arra nem vennék mérget, hogy ez a nyolc játékos fog a legjobb nyolcba kerülni, vagy, hogy a legjobb négy a négy közé, de ők már tényleg bármikor és bármire képesek lehetnek! Utolsó rész, azaz holnaptól már összefoglalókkal jövünk, mert kezdődik a 2019-es PDC-világbajnokság!!!!!

gary_or_mvg.jpg

Simon Whitlock (ausztrál, 8.)

Simon Whitlock visszatalált a helyes útra. Elképesztő mélyen volt, most pedig úgy játszik, ahogy azt mindenki várja tőle. Helyet kapott a Premier League-ben is, ez pedig bizonyára sokat jelentett számára. Szépen helyt is állt! Ezen kívül idén is szép kis szezont futott, egy negyeddöntő a Grands Slam-en, egy a World Seris of Darts Finals-ön. Egy döntő a European Darts Championship-en Wade ellen, még egy az International Darts Open-en és még egy a Danish Open-en. Na meg egy elődöntő az Auckland Masters-ön. Szóval tényleg rendben van Whitlock, újra varázsol, már csak egy tornagyőzelem hiányzik. Arra pedig itt a vébé, mondhatnánk. Csak hát nincs egyszerű dolga... Azon az ágon van, ahol Wade, tehát, ha minden összejön, akkor vele találkozik elvileg a negyedik körben. Addig viszont akár Anastasia Dobromyslova is az útjána kerülhet. Ha negyeddöntőig jutna, akkor ő is szintén a Gerwen-Lewis-Barney hármas közül játszhatna, valószínűsítem, hogy Gerwen lenne a nyerő. Hát ebbe tényleg belehúzott Whitlock.

simon_whitlock_2.jpg

Mensur Suljovic (osztrák, 7.)

Suljovictól mindenki nagyon sokat vár, ami nem meglepő, hiszen az elmúlt pár évben olyan szintre verekedte magát, ami becsülendő és értékelendő. A világ hetedik legjobb játékosáról beszélünk, akit már többször is hívtak a Premier League-be, de tavaly fogadta el először a meghívást. Eredményekben nem teljesített túl jól, azonban játékban mindig jó volt. Ki ne emlékezne a Gary Anderson-nal játszott Matchplay döntőre??? De a Grand Slam-en is elődöntőig jutott az osztrák játékos, sőt a Masters-en is. Megnyerte a Danish Open-t, valamint a German Darts Masters-t is bezsebelte idén a World Series keretein belül. Komolyan számolni kell vele. Ha nem történik meglepetés, akkor Michael Smith-el fog megküzdeni a negyeddöntőért, szerintem így is lesz. James Wilson talán megfoghatná, de most nem ezt érzem. Az sem lepne meg, ha akár elődöntőig menetelne Mensur, az biztos, hogy képes rá. 

mensur_suljovic.jpg

Gerwyn Price (walesi, 6.)

Gerwyn Price-t most már annak sem kell bemutatni, aki eddig nem hallott volna róla, annyi visszhangot kapott a neve az elmúlt egy hónapban. Valaki szimpatizál vele, valaki nem, azt azonban badarság lenne elvenni tőle, hogy rövid időn belül nagyon előkelő helyre tett szert a PDC-ben. Lehet, hogy ordít, lehet, hogy durva, ded dobni is tud. Ez biztos. Mentálisan is erős, egy sérülés után nem biztos, hogy mindenki így jött volna vissza, ahogyan ő. Most abba ne menjünk bele, hogy hogyan viselkedik, mert annyi cikk született már erről a nagyvilágban, hogy az bőven elég lesz az elkövetkezendő tíz évre. Inkább beszéljünk arról, hogy a Grand Slam-en kívül azért nyert még egy tornát idén, az International Darts Open-t. A sorsolására sem lehet azt mondani, hogy brutális, az ágon elhelyezkedő játékosok közül a negyeddöntőig ő van a legjobb formában jelenleg. Kyle Anderson talán megfoghatná, de jelenleg erre is kevés esélyt látok. Aztán majd kiderül. Így jó előre azt mondanám, hogy Wright - Price negyeddöntő lesz, de csak esélylatolgatás. 

gerwyn_price_1.jpg

Daryl Gurney (észak-ír, 5.)

Gurney, akitől már tavaly meglepetéseket vártak, de a legjobb 32 között búcsúzott. Gurney idén rátett egy lapáttal, újabb fontos tornagyőzelemmel gazdagodott. Ráadásul van Gerwen-t verte meg a Players Championship Finals döntőjében, ami az utolsó verseny a világbajnokság előtt. A World Grand Prix-n címvédőként elődöntőt játszhatott és emelett is sok elődöntőt, negyeddöntőt ért el a szezon többi versenyén. A forma meg van, talán jobb is, mint tavaly. Most már csak egy nagyot kellene durrantania. Forma alapján simán összejöhet a Gurney-Anderson negyeddöntő, aztán majd meglátjuk, hogy mit szól ehhez mondjuk Jamie Lewis, vagy adott esetben Paul Lim!

daryl_gurney.jpg

Gary Anderson (skót, 4.)

A Repülő Skót idei teljesíménye lenyűgöző. Főleg a szezon második felében mutatott játék az, ami arra hivatott, hogy mindenki (szakértő és laikus) az egyik legesélyesebbnek tartsa a világbajnokságon is. UK Open, Matchplay, Champions League of Darts. Három major, három győzelem. Plusz a Grand Slam-en egy második hely. Na meg a Playes Champ. Finals-ön egy elődöntő. Megnyert még három Players Championship fordulót, valamint a US Masters trófeáját is ő vihette haza. Tényleg brutális. Nekem nagyon nagy meglepetés lenne, ha nem jutna elődöntőbe és Michael van Gerwen-nel (?) ne játsszon egy újabb földönkívüli üzemmódba kapcsolt meccset. Da ha esetleg úgy alakul, akkor a Daryl Gurney-vel játszott negyeddöntőt sem szívesen hagynám ki. Elgondolkozva jelenleg tényleg ő az a személy, aki a legjobb formában van és ha helyreteszi a kiszállóit (nem kell sokat javítani rajta), akkor nem tudom elképzelni, hogy ne meneteljen egészen az elődöntőig. Ott már mondjuk bármi lehet, de annak mi csak örülünk. 

gary_anderson_2.jpg

Peter Wright (skót, 3.)

A top nyolcból talán ő és Cross az, akik a lehető legrosszabb előjellel várják a világbajnokságot. Tavaly átlépte a tízes álomhatárt (rajta kívül csak hárman voltak képesek erre) a tornagyőzelmek terén, idén azonban szinte semmi. A szezon egyébként nem kezdődött rosszul, sok döntőt játszott a PC-ken, sőt kettőt meg is nyert. Aztán jöttek a World Series események, ahol szintén jól teljesített, három elődöntő, egy győzelem (Melbourne Masters). Volt azért egy Matchplay elődöntő is, meg még két major döntő (Grand Prix, Champions League) és nagyjából ennyi. Persze ez is veretes sor, de nagyon jól utoljára a Melbourne Masters-en láttam játszani, na jó meg a Grand Prix-n. Azóta azonban szenved, nem tudja mivel dobjon, dobott már mindennel. Pedig a laikusoknak egyértelmű, hogy mivel kéne dobnia. Legutóbb talán ő is rájött, hogy az Euro Element készletével megy a legjobban (vagy a Melbourne Edition), szóval én kimondottan szeretném, hogy azzal dobjon és jól dobjon. Mert szükség van egy jó Wright-ra a világbajnokságon. Az első meccs nem jelenthet neki gondot, majd szerintem Cullen-nel kell játszania a negyeddöntőért, az már neccesebb, de ott is ő az esélyesebb. A negyeddöntőben aztán jöhetne Price, aztán az elődöntőben esetlegesen Mensur. A szakértők így jósoltak. Ehhez viszont nagyon jó teljesítmény kellene a skóttól.

peter_wright_3.jpg

Rob Cross (angol, 2.)

Megkapta már azt a jelzőt, hogy egyszezonos játékos, kipukkadt a lufi stb. Néhol jogos a kritika, azonban azt ne felejtsük el, hogy 107-es átlaggal lett világbajnok. Azt azért nem csak úgy dobja az ember. Na meg amit a negyeddöntőben és elődöntőben leművelt sem. Szóval a kezében benne van, csak egyszerűen azt érzi az ember vele kapcsolatban, hogy hirtelen nagyon sok helyen kell szerepelnie és ezt még nem bírja. A Premier League-et is borzasztóan kezdte, aztán, ahogy haladtunk előre egyre jobb és jobb lett. Annyira jó, hogy elődöntőig jutott. Jutott azért neki is tornagyőzelem erre a szezonra. Megnyerte a Brisbane Masters-t, valamint egy wigani PC fordulót is bezsebelt. Ebben az a szezonban meccsről meccsre változott a játéka. Egyiken éppen 117-es átlagot, másikon meg 88-as átlagot volt képes dobni. Ha ez az ingadozás megszűnik, akkor biztosan a legkiválóbbak egyike lesz. Jelenlegi formájában azonban nem tudom, hogy mire lesz képes akár már Jeffrey de Zwaan ellen. Ha papírforma szerint haladnánk, akkor Mensur Suljovic lenne az ellenfele a negyeddöntőben, ahol szerintem Mensur lenne az esélyesebb jelenleg.

rob-cross-898495.jpg

Michael van Gerwen (holland, 1.)

Zárásként pedig lássuk a mindig favorit, a mindig az egyik legesélyesebb világranglista első Michael van Gerwent. Az idei major tornákon azonban nem sziporkázott annyira, mint azt megszokhattuk tőle. Sokan azt mondták, hogy megpróbálja időzíteni a formáját a világbajnokságra, amiben lehet igazság. Ezt a "nem sziporkázott" kifejezést azért kezeljük a helyén, így is megnyert tizenkilenc versenyt idén, ami messze a legtöbb. Csak most hagyott esélyt másoknak is, a major tornákon és a ET versenyein egyaránt. Így is összejött nyolc ET elsőség. :-) De megmutatta, hogy ő is tud ember lenni. A Premier League-et azért behúzta, ahogy a World Grand Prix-t és a Masters-t is. Egyértelmű esélyese a világbajnokságnak, kérdés, hogy lesz-e olyan, aki meg tudja őt állítani. Legelőször a Lewis-Barney kettős közül próbálkozhat valaki ténylegesen, azonban nem érzem egyikükben sem, hogy megfoghatnák Gerwent. A negyeddöntőben Whitlock vagy Wade az, aki megcibálhatja a bajuszát, de abban szintén nem vagyok biztos, hogy valamelyikük le is győzheti őt. Gary Anderson-ban viszont érzek annyit, hogy megverje az elődöntőben és ezzel a tavalyihoz hasonlóan nem jutna döntőbe a holland. Mindenre választ fogunk kapni, most már tényleg nem kell sokat várnunk. 

michael_van_gerwen.jpg

Szólj hozzá!

Mire megy a vb-n a kétszeres világbajnok?

2018. december 11. 15:00 - matyi96

PDC WilliamHill World Darts Championship 2019 - A kiemeltek

Mindjárt itt a világbajnokság, már mindenki tűkön ül, de azért fejezzük be, amit elkezdtünk. Utolsó előtti rész, Adrian Lewis-zal kezdve, James Wade-del befejezve. Két olyan játékos, aki épp feltörekvőben van, hogy visszaszerezzék a megszokott helyüket. Szép keretet ad a mai napi résznek a két játékos, azonban kettejükön kvül is akadnak igazi sztárok, akik képesek lehetnek meglepetést okozni a csütörtökön kezdődő világbajnokságon.

pdc_1_1.jpg

Tovább
4 komment

Vajon meddig juthat Raymond van Barneveld?

2018. december 10. 15:00 - matyi96

PDC WilliamHill World Darts Championship 2019 - A kiemeltek

Folytatjuk a kiemeltek bemutatását, ágrajzát, esélyeit. A mai nap Jelle Klaasen, John Henderson, Steve West, Kim Huybrechts, Steve Beaton, Mervyn King, Stephen Bunting és Raymond van Barneveld került sorra. Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon Barney formája mire lesz elég ezen a világbajnokságon, erre már rövid időn belül választ fogunk kapni. Addig pedig olvassátok újabb olvasmányunkat!

pdc_1_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Elérkeztünk a kiemeltekhez...

2018. december 09. 17:32 - matyi96

PDC WilliamHill World Darts Championship 2019 - A kiemeltek

Idei játékosbemutatónk elérkezett a harminckét legjobb, azaz kiemelt versenyzőhöz. A rendszer ugyanaz, mint eddig, a harminckettediktől indítunk, és szerdára elérkezünk a legelső kiemelt bemutatásához. A kiemeltek, mint tudjuk, csak a második körben csatlakoznak be az eseményekhez az új szabályok szerint. Jó szórakozást!

pdc_1_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mire mennek a nagy öregek és a junior világbajnok

2018. december 08. 16:30 - Dart Major

A PDC-világbajnokság résztvevőinek arcképcsarnoka – 8. rész

Rövidesen kezdődik a William Hill PDC-világbajnokság. Jó szokásunkhoz híven, több részben foglalkozunk a világbajnoksággal. Korábban megtettük ezt a történetének a felelevenítésével, a legfontosabb meccsekkel és foglalkoztunk már a résztvevőkkel is. Most is ezt tesszük. A következő 12 napban, egészen a vb kezdéséig végigvesszük azt a 96 játékost, aki eljutott az Ally Pallyba és aki osztozni fog majd a 2,5 millió fontos összdíjazáson is. Az aktuális részben az idén a Pro Tour sorozaton jól teljesítő játékosok utolsó csoportja következik
pdc_1_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mire megy a "Holland Romboló" és az ausztrál "Rossz Fiú"

2018. december 07. 12:01 - Dart Major

A PDC-világbajnokság résztvevőinek arcképcsarnoka – 7. rész

Rövidesen kezdődik a William Hill PDC-világbajnokság. Jó szokásunkhoz híven, több részben foglalkozunk a világbajnoksággal. Korábban megtettük ezt a történetének a felelevenítésével, a legfontosabb meccsekkel és foglalkoztunk már a résztvevőkkel is. Most is ezt tesszük. A következő 12 napban, egészen a vb kezdéséig végigvesszük azt a 96 játékost, aki eljutott az Ally Pallyba és aki osztozni fog majd a 2,5 millió fontos összdíjazáson is. Az aktuális (és a következő) részben az idén a Pro Tour sorozaton jól teljesítő játékosok következnek.
pdc_1_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mire mennek a Pro Tour-sztárjai a világbajnokságon?

2018. december 06. 11:10 - Dart Major

A PDC-világbajnokság résztvevőinek arcképcsarnoka – 6. rész

Rövidesen kezdődik a William Hill PDC-világbajnokság. Jó szokásunkhoz híven, több részben foglalkozunk a világbajnoksággal. Korábban megtettük ezt a történetének a felelevenítésével, a legfontosabb meccsekkel és foglalkoztunk már a résztvevőkkel is. Most is ezt tesszük. A következő 12 napban, egészen a vb kezdéséig végigvesszük azt a 96 játékost, aki eljutott az Ally Pallyba és aki osztozni fog majd a 2,5 millió fontos összdíjazáson is. Az aktuális (és a következő két) részben az idén a Pro Tour sorozaton jól teljesítő játékosok következnek.
pdc_1_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mire megy a Lengyel Sas és az U23-as vb-döntős a vb-n?

2018. december 05. 16:55 - Dart Major

A PDC-világbajnokság résztvevőinek arcképcsarnoka – 4. rész

Rövidesen kezdődik a William Hill PDC-világbajnokság. Jó szokásunkhoz híven, több részben foglalkozunk a világbajnoksággal. Korábban megtettük ezt a történetének a felelevenítésével, a legfontosabb meccsekkel és foglalkoztunk már a résztvevőkkel is. Most is ezt tesszük. A következő 12 napban, egészen a vb kezdéséig végigvesszük azt a 96 játékost, aki eljutott az Ally Pallyba és aki osztozni fog majd a 2,5 millió fontos összdíjazáson is. Az aktuális (és a következő három) részben az idén a Pro Tour sorozaton jól teljesítő játékosok következnek.
pdc_1_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mire mennek a hölgyek a világbajnokságon?

2018. december 05. 09:13 - Denis Potvin

A PDC-világbajnokság résztvevőinek arcképcsarnoka – 4. rész

Rövidesen kezdődik a William Hill PDC-világbajnokság. Jó szokásunkhoz híven, több részben foglalkozunk a világbajnoksággal. Korábban megtettük ezt a történetének a felelevenítésével, a legfontosabb meccsekkel és foglalkoztunk már a résztvevőkkel is. Most is ezt tesszük. A következő 12 napban, egészen a vb kezdéséig végigvesszük azt a 96 játékost, aki eljutott az Ally Pallyba és aki osztozni fog majd a 2,5 millió fontos összdíjazáson is. Az első és a második, valamint a harmadik rész után újabb nyolc játékost mutatunk be, közte az a két hölgyet is, aki történelmet írhat idén.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása